Megújul a Bábolnai Gazdanapok!

„Magyarország egyik legrégebbi agrárseregszemléje, a Bábolnai Gazdanapok 2023. szeptember 7–9. között várja látogatóit. A gazdatalálkozó a hagyományos értékek mellett számos újdonsággal várja kiállítóit és látogatóit” – jelentette be Feldman Zsolt.

A családi és szórakoztató programokról a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója számolt be. Haál Gábor elmondta, Bábolna méltán elismert lovas versenyhelyszín, mely több lovas szakágnak biztosít kiváló körülményeket a megmérettetésekhez. Így a rendező Bábolna Nemzeti Ménesbirtok és a szervező Magyar Mezőgazdaság Kft. azt a döntést hozta, hogy bemutatják a kiállítás közönségének, milyen izgalmas is a lovassport és mennyire látványos egy ilyen díjugrató verseny.

„Az a közös célunk, hogy közelebb hozzuk a lovassportot, azon belül is a díjugratást az érdeklődő közönséghez. Látványos versenyre számítunk, mely a Gazdanapok érdekes szórakoztató eleme lesz”
– hangsúlyozta az igazgató. A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok legfontosabb feladatai között szerepel a történelmi lótenyésztés, a génmegőrzés folyamatosságának biztosítása, a műemlékegyüttes fenntartása, valamint a hagyományok ápolása. A látogatók szervezett csoportokban, idegenvezetéssel idén is megtekinthetik a ménesbirtok történelmi értékű épületegyüttesét és híres Shagya-arab lóállományát is.

Hagyományosan megszervezik az arborétum látogatást is, melyen arab lovak által húzott kocsikon lehet megtekinteni. Az út során útba ejtik a híres lovak temetőjét is.

Színes családi programokkal is várják a nagyközönséget, a kikapcsolódásra vágyó családokat. Népművészeti, hagyományőrző gyermekparadicsom is helyet kap a programban, csakúgy mint Vérteserdő Zrt. interaktív területe, melyen játszva tanulhatnak a gyerekek az erdők élővilágáról, értékeinek megőrzéséről, és persze egy-egy hatalmas mezőgazdasági gépre is felülhetnek a jövő mezőgépészei.

A Bábolnai Gazdanapok immár szállóigévé vált jelmondata ismét tartalommal telik meg: Arasson sikert!